Vámoscsalád / Falutörténet

Falutörténet



Szülőfalunk, Család (Chalad) nevét első ízben az 1221-ben kelt, Kőröselő nevű falu határleírását tartalmazó adomány levél említi Uraj, Besenyőgyümölcs és a Repce melletti Taszár és Egerszeg társaságában.

Vámoscsalád nevét még az 1603. évi Urbárium is csak Családnak (Chalad) írja, a minősítő Vámos nélkül. A név a szláv eredetű 'celjad'-ból származik, amely családot jelent. E szónál feltűnő, hogy köznévként csupán a XVI. század elején (1519) fordul elő, korábban csak helynévként szerepelt. Kútfőink tanúsága szerint először 1113-ban, a mi esetünkben 1221-ben.

Ugyancsak 1221-ben II. Endre király a vasvári vasvárispánság területéhez tartozó földekből nyolc ekealját Családdal egyetemben a Ják nemzetségnek adományozott. (Egy ekealj kb. egy holdat, vagyis akkora területet jelentett, amit egy nap alatt tudtak felszántani.)

1290-ben Család még a Ják nemzetség tulajdonában volt, mivel ez évben Sebe fia Miklós, mind a vasvári, mind a győri káptalan előtt kijelentette, hogy beljáki (Jákfalva) és köröselvi földjeit, amelyek Család, Egerszeg és Uraj, vagyis az ő birtokaik kellős közepén vannak nemcsak az atyafiság, de a szomszédság jogán is Rába - balparti Ják nemzetségbelieknek fogja ajándékozni. E dátumot követően egy legközelebbi bizonyságlevél csak egy század múlva, 1390-ben említi Család nevét, amikor a Kanizsayak birtokába kerül.


« Vissza az előző oldalra!

Vámoscsalád Községi Önkormányzat - Magyar